udvardy frigyes
A romániai magyar kisebbség történeti kronológiája 1990-2006
 

találatszám: 1 találat lapozás: 1-1

Névmutató: Orosz Magdolna

2009. szeptember 19.

A Babes–Bolyai Tudományegyetem (BBTE) szervezésében szeptember 18-án kezdődött az a háromnapos nemzetközi konferencia, amelynek témája a felsőoktatási intézmények kiértékelése, a nemzetközi rangsorolás jelentősége és hatása, valamint a nemzetközi együttműködés. A rendezvényen jelen volt és előadást tartott Mészáros Tamás, a Budapesti Corvinus Egyetem rektora, valamint Orosz Magdolna, a budapesti Eötvös Loránd Tudományegyetem (ELTE) rektor-helyettese. Előadása során Mészáros a magyarországi egyetemek versenyképességéről, míg Orosz az egyetemek nemzetközi rangsorolásának kritériumairól beszélt. A magyar szakemberek mellett német és lengyel oktatók is részt vettek a konferencián. Mészáros Tamás, aki idén januárban elnyerte a BBTE díszdoktori címét, elmondta. az egyetemek versenyképessége és rangsorolása időszerű téma szerte a világon, megindult a verseny a hallgatókért. Orosz Magdolna kiemelte, az ELTE és a BBTE közti régi, jó kapcsolatot. Az ELTE Bölcsészkara évek óta vezeti a rangsort, de a többi kar is jó helyezést ért el. /Nagy-Hintós Diana: Konferencia az egyetemek versenyképességéről. = Szabadság (Kolozsvár), szept. 19./


lapozás: 1-1




(c) Erdélyi Magyar Adatbank 1999-2024
Impresszum | Médiaajánlat | Adatvédelmi záradék